Adósságrendezés egyéb jellemzői

Mivel ennél a hiteltípusnál a meglévő hitelek összevonása történik egy jobb kondíciójú hitellé, itt mindegyik régi hitelnél átvizsgálja a bank a hitelmúltat. Ehhez több hónapra visszamenőleg (nem ritka az elmúlt 12 hónap vizsgálata sem) bankszámla kivonatot kérnek be, és emellett az adott bank saját előírásainak megfelelő igazolást a problémamentességre vonatkozóan. Természetesen az összes adósságrendezésbe bevont hitelről külön-külön. Tudni kell, hogy ahány bank, annyiféle igazolás létezik, de itt az adósságrendező hitelt kínáló bank feltételei a mérvadóak, tehát amilyen típusú (akár szövegezésű) igazolást ő bekér, azt kell prezentálnia az összes hitelre vonatkozóan.

Adósságrendező hitel esetén az adósságrendező bank általában az összes kifizetendő hitel tőkéjén felül némi plusz összeget, ún. puffert is jóváhagy és folyósít, amiből többek között fedezi a szerződött összeg és az utalás pillanatában aktuális árfolyam különbözetből adódó többletet (devizahitel esetében), a kifizetendő hitelek végtörlesztésének díját és azokat az egyszeri díjakat, amelyek az új hitel felvételével járnak. Ezeket több helyütt be tudja építtetni a hitelébe, azaz tőkésítheti őket. Ez annyiban segíthet Önnek, hogy nem kell a hitelfelvétel során több százezer forintot rászánnia a cserére.

Némely termék esetén a kedvező hitelkiváltási feltételek mellett pozitívum a plusz összeg igényelhetősége is, amikor a régi hitel kiváltása mellett, amennyiben a jövedelem és fedezet engedi, magasabb összeget is igényelhet, ahol a különbözettel szabadon rendelkezhet.

Nem minden banknál érhető el adósságrendező hitel! Általában azon bankok kínálják, amelyek aktívak a piacon és szeretnének hitelezni, de nem találnak elegendő új hitel felvevőt. Ettől még náluk is az a cél, hogy kizárólag problémamentes ügyfeleket szerezzenek.

Ennél a típusnál is igaz, hogy ahány bank, annyiféle fantázianéven szerepel ez a hiteltípus a kínálatában, de azon se lepődjön meg, ha kifejezetten ilyet valahol nem talál, mert ott akkor csak szabad felhasználású hitel áll rendelkezésére.

Az adósságrendező hitel szinte a legbonyolultabb hitel típus: rengeteg olyan apró pontja van, amin menet közben is meghiúsulhat az ügylet, ha nem kellő tapasztalattal rendelkező hiteltanácsadóval vagy önállóan indul el. Ez a hiteltípus igényli szinte a legtöbb dokumentációt a bekérendő igazolások miatt, így nagy szerepe van a bank (bankfiók) és az ott dolgozó tanácsadó felkészültségének, mivel a kiváltásra pl. egy deviza hitel esetén határidők vannak megszabva. Több hitel együttes kiváltásakor egy apró félreértés, hiba miatt csúszhat az új hitel kihelyezése, amikor viszont az összes kiváltandó hitelről újabb igazolás bekérése szükséges – ami akár újabb több hetes munkát, utánajárást jelent, arról nem beszélve, hogy Önnek közben a régi hitelei törlesztései is ketyegnek. Fontos tehát, bármely hitel felvételnél, de különösen adósságrendezés esetében, hogy megfelelő utánajárással és felkészültséggel kezdjünk bele a folyamatba, illetve igényeljük bátran szakértő hitelközvetítők segítségét!

Másra van szüksége?

Nézze meg a többi elérhető hitel típust is: